Írtam több hónapja egy posztot a közbeszéd érzékelhető eldurvulásáról. Azóta rengeteg dolog jutott még eszembe ezzel kapcsolatban, de ahelyett, hogy azt átszerkesztgetném, inkább írok ide egy folytatást, pontosítást. A pontosítás találó szó, mert azóta pár részlet összeállt a fejemben ezzel a jelenséggel kapcsolatban.
Sajnos nem lesz politika mentes, itt nem is lehet, mert a politika teljesen átitatta a társadalmunk szövetét, annak mindennapjait.
Amire rájöttem, az az, hogy ez a durva közbeszéd része a hatalom működésének, és a feladata a társadalom különböző csoportjai közti együttérzés-átjárhatóság megszüntetése. Miért? Mert ha az elégedtetlen, vagy sérelmet szenvedett csoportok egymásra találnak, képesek lehetnek komolyabb ellenerőt kifejteni a hatalommal szemben. Ebbe ver éket a durvaság, és a jól ismert gúny.
Továbbmegyek. Erős a sejtésem, hogy ez egy módszertan része, az orosz típusú államműködés módszertana szerint való. Azt régóta tudjuk, hogy a magyar jobboldal valamiért nagyon baráti viszonyt ápol az orosz hatalommal. Erről a témáról írok egy terjedelmesebb posztot hamarosan, annyira szerteágazó a történet. Érdekes az egész, hiszen a ruszkik már sokszor lenyomtak már minket a történelmünk során, igen csúnyán. A barátság eredete a nyugateurópaiakkal és amerikaikkal szemben érzett harag, sértettség, frusztráció. Lenéznek minket, és pöffeszkednek a rabszolgaságból szerzett irdatlan tőkéjükkel. Igen, ez így van, tudnak ilyenek lenni, nincs rajta mit szépíteni. Na de fiúk, azért az oroszok se annyira cuki-muki pajtások…
Túl kellene lépni a gyermeki gondolkodási sémákon, ami a totális jó és a totális rossz szerint osztályozza a világot. A világ nem egy Disney film: jók és rosszak. Ha az amcsik a rosszak, akkor a ruszkik meg a kínaiak a jók! Sokan hiszik így. Meg ehhez még hozzájön egy kis összeesküvés elmélet, vagy a nosztalgia a vidám szocializmusról. Igaz, többen éltek akkor létbiztonságban, mint ma, úgyhogy valamennyire jogos a nosztalgia, akkor is ha szubjektív.
Én úgy vélem, Oroszországot és az Egyesült Államokat annak kell látni, amik: birodalmak. Birodalmi logikával. Egyik se jó vagy rossz önmagában. Kábé mint egy giga vállalat, nincs arca, csak érdekei, és a maga módján mindegyik embertelen. Mi kell egy birodalomnak: terület, erőforrás, és ezek megszerzéséhez-megőrzéséhez a folyamatos, stabil befolyás.
Azt ugye tudjuk, hogy az orosz titkosszolgálatok ki-be járnak a magyar külügyminisztérium számítógépes rendszereibe, ez egy megerősített információ. Nyilván engedéllyel teszik, tehát létezik egy szoros együttműködés. Az a tippem, hogy módszertani tanácsokkal is segítik a magyar kormányt, arról, hogyan kell a hatalmat megtartani, elvégre ők vagy száz éve csinálják, ijesztő hatékonysággal. Elképesztő irodalma lehet a ma FSZB nevű, régen KGB-ként ismert szervezetnek a tömegmanipulációról, és hatalomgyakorlási technikákról (FUD, propaganda működtetése, kommunikációs sémák, magyar néplélek, stb.). Az, hogy ezekből ötleteket vesz át a magyar kormány szerintem elég fenyegető.
Miért? Nézzük meg Oroszországot jobban. Hogy néz ki az orosz állam közelről: pénzzel kitömött, propagandát támogató egyház, nulla társadalmi párbeszéd fontos témákról, párthű milliárdosok. A korrupció, mint az állam idegrendszere. Mindezt az államon élősködő maffia és a titkosszolgálatok irányítják. Szimpi, nem? Látjuk, hogy a közvagyont inkább rakétákra és agymosásra költi ott az állam, semmint oktatásra vagy az egészségügy fejlesztésére. Miért is tenné? Esze ágában sincs szociális hálót építgetni, minkek? A szegényeket elég megijeszteni valamivel, aztán azt gondolják, amit a propaganda a szájukba ad, az előemésztett magyarázatokat. Ez nyilván olcsóbb is. Nálunk nem így van?
De a legsúlyosabb kérdés: mennyit ér ott egy ember élete? Mert ebből ismerni meg egy hatalmi rendszer igazi természetét, és ebben tér el az orosz modell az USÁtól. Ott legalább vannak emberi jogok, ott még számít az egyén, ugye. Mennyire magas prioritású az átlagember jóléte a hatalom szemében Oroszországban? Ha ez a háború nem tör ki, azt mondtam volna, hogy biztos eléggé, miért lennének ők rosszabbak, mint bárki más. De most azt mondom, világosan látszik, hogy ott az emberélet eldobható, bármikor feláldozható. Ilyen rendszerben szeretnénk élni, komolyan?!! Mert épp ez épül…
A kegyetlenség, érzéketlenség a közbeszédben már jelen van, és minden ami, ezzel jár. Az érzékenyebb lelkűek kinevetése, kigúnyolása: lásd a hontalanok bűnözőkként említése, a szociálisan érzékenyek szentimentális barom libsiként való címkézése, a nőket lealacsonyító cikkek, vagy épp a vegák alázása. Tudom, fura lehet ez a megjegyzés, de vegaként ezt a tendenciát személyesen érzékelem, és azt érzem, hogy ez mind egy tőről fakad.
Ennek az „érzéketlenítésnek”, ahogy én hívom, a másik oldala a macsó erőszakosság valamiféle istenítése, és helyeslése. Erre példa a vadászat látványos támogatása pénzzel és kommunikációban is, a Nagy Ő féle műsorok (egy rakás nő ácsingózik egy kivénhedt szépfiúért, brr), a férfias foci, vagy épp a 6 perces húsreklámok (más országban nem látok ilyet, sőt). Sokat lehetne felsorolni még, kezdve ugye az illusztris Bayer Show-al, de ezeket szinte mindenki ismeri úgyis.
Lehet azt mondani erre, hogy a durva szavak használata csupán az adott illető jelleméből fakad, igen. Vagy elragadja a hév. Vagy csak a frusztráció kifejezése nála ez. Alkalmanként ezek igazak lehetnek, de szerintem ebben RENDSZER van. Óriási figyelmet kapnak a médiában az alpári stílusban megnyilvánuló emberek, és ez valahol bátorítás a hasonlóknak. A nagyszájú véleményhuszárok valószínűleg nincsenek tudatában annak, hogy a viselkedésük eszköz a hatalom kezében, és az ő javukra változtatja az átlagember érzésvilágát, gondolkodását a világról, egymásról. A cél itt is a társadalmi érzékenység csökkentése, és a „tábor” összetartása. Ezért nem szabad focihuligán stílusban kommunikálnia senkinek, aki jót akar ennek a népnek.
Ugye megfigyelhető, hogy folyton olyan közellenséget választ a hatalom, akivel meg se kell küzdeni. Olyanok, mint egy csaló szupermen, aki elbújik a sikátorban, rugdossa a kukákat, ad csihi-puhi hangokat hozzá, aztán előjön nagy dérrel-dúrral, és dülleszti a mellét, hogy lám, ő legyőzte a kígyóembert! Ja, hogy az nem is létezett? Hm, senki nem veszi észre, ha eleget dicsérgetik a barátai a tettét egy odakacsintás után, és még a sáros, nagy lefolyónyílást is megmutatják a tévéstábnak, hogy lám, itt menekült el a megvert bitang! Az ismételgetés az eszköz, amit a média tesz is szorgosan, és a pártkommunikáció uralja a teret évek óta. A feltételezések állításként jelennek meg, a tények feltételezésként, mikor éppen melyik szolgálja a hatalom szándékát. Nincsenek határok, nincsenek gátlások.
Nos, nem, a magyar kormány nem üldözött áldozata Brüsszelnek, vagy bárki másnak, hanem ők a teljhatalom, ami elhallgattat másokat. 2/3-os többség, rendeleti kormányzás. Nem kell egyeztetniük senkivel, az van, amit diktálnak. Csak ezt észre kell venni. Viszont ehhez információt kell gyűjteni, és figyelni kell, folyamatosan. Ezt kevesen teszik meg, túl kevesen… A hatalom pedig számol azzal, hogy nem elegen látnak át a trükkjein.
Sajnos félelmetes hasonlóságokat látok a magyar állam működésében az oroszhoz viszonyítva. Nálunk ugyanúgy nem szempont az emberek jólléte, és már a szándék látszatát se igyekeznek fenntartani (idézzük fel Lázár János enlékezetes szavait arról, ki mennyit ér). Az egészség, a környezet, a természet és az élet beáldozhatók. A máshogy gondolkodók ellenségek, sőt, árulók! Így nincs is semmiféle értelmes, építő jellegű vita a mindennapi életet érintő kérdésekről. Például a magyar parlament már nem tárgyal ellenzéki javaslatokat, azokat egy belső bizottság azonnal elkaszálja, mielőtt bekerülhetne a napirendbe. Ettől úgy tűnhet, hogy az ellenzék nem csinál semmit. Ezt pedig lehet fennhangon kiabálni, s meg is teszik. Itt nem értünk folyik a munka, nekem ennek ez az üzenete. Ez a rendszer nem igazán emberbarát, és pláne nem is családbarát, maximum a szlogenek szintjén. Ugyan ki tud ma ebben az országban annyit dolgozni egy munkahelyen, hogy a félretett pénzből egy lakást vehessen? Egy lakást, nem házat, nem villát, nem jachtot!! Kölcsön nélkül, évtizedekre-eladósodás nélkül senki. A pártkatonák persze jól élnek, mert a (párt)hűséget jutalmazza a rendszer. Olyan mintha visszaértünk volna a hatvanas évekbe, az elvtelen, gerinctelen káderek világába.
Mintha a magyar államot csapdába ejtette volna egy gátlástalan, hataloméhes csapat… Egy olyan csapat, amely az ország vagyonát pártkasszaként használja. Mert szerény véleményem szerint, itt kormányzás helyett pártpolitizálás zajlik több mint egy évtizede. És nem szégyenlősek, elképesztő mennyiségű közpénzt égetnek el olyan célokra, amik nem minket szolgálnak.
Na most jól kipuffogtam magam, elnézést. Amúgy nem haragszom személyesen senkire, csak a gorombaságra, és az aljasságra, de arra nagyon. Aggaszt, hogy a rendszer által jutalmazott durva viselkedés egy fenyegető tünete valami sokkal nagyobb és vészjósló folyamatnak.
Befejezésként álljon itt egy idézet a Nürnberg című filmből, ahol a bűnösöket vizsgáló pszichiáter így összegzi a megfigyeléseit: „Egyszer azt mondtam, hogy a gonosz lényegét keresem. Azt hiszem, közel jutottam hozzá. A beleérzés hiánya, ez az egyetlen közös jellemvonás a vádlottakban. A teljes képtelenség egy másik sors átérzésére. A gonosz szerintem az együttérzés teljes hiánya.”