Többé-kevésbé mindenki ismeri a jelenséget, találkozott már vele. Történik valakivel valami szerencsétlenség, valami rossz. Baleset, káresemény – esetleg az illető bűncselekmény áldozata lesz. Akármennyire is együttérzésre vagyunk kondicionálva, egy ilyen történet esetén gyakran megjelenik az a vélemény, hogy az áldozat valahogy felelős az áldozattá válásban. Mert nyitva hagyta a lakása ajtaját. Vagy a telefonján nézte meg, hova is kellene befordulni a Népszínház utcában sétálva (Nyócker!, minek ment oda?!). Esetleg a top, amit a szombat esti bulira felvett, túlságosan kihívónak látszott …
Bár sajnáljuk ami vele történt, mégis akadnak, akik úgy vélik, hogy az ilyen ember felelőtlen, és magának köszönheti a bajt. Nem törtek volna be a lakásába, nem kapták volna ki a kezéből a telefont, esetleg nem támadták meg volna vasárnap hajnalban, ha … bezárja az ajtót, nem villog a telefonjával, vagy esetleg nem öltözik úgy, ahogy szeretne.
Az a zavarba ejtő ezekben a véleményekben, hogy van bennük valami az igazságból. Bizonyos körülmények valóban megnövelik az áldozattá válás esélyét. Ki tagadhatná, hogy egy nyitott ajtón könnyebb illetéktelenül belépni? Vagy hogy egy nadrágzseb mélyéből nehezebb kihalászni egy telefont mint egy elmélázott ember kezéből? És igen, ahhoz hogy valaki nagy eséllyel szexuális erőszak áldozatává váljon, a statisztikák szerint1 fiatalnak, vonzónak és nőnek kell lenni. És persze, ha valaki még mellette feltűnő is, könnyű elhinni, hogy nem csak a rajongói figyelmét kelti fel.
A tudomány, ami az áldozattá válással foglalkozik, a viktimológia. A viktimológia sok mindent megmagyaráz ugyan az áldozattá válásból, de a külső szemlélő reakcióival nem foglalkozik, minket pedig most elsősorban ez érdekel.
Milyen világban élünk
Veszélyesben, vágnák rá sokan. Minden világok legjobbikában – talán akad egy kisebbség amelyik ezt gondolja. Valószínűleg mindkét szélsőséges nézet téves: úgy gondolom, az előbbiek sem visznek magukkal fegyvert, ha színházba mennek, és a második csoport tagjai is – biztos, ami biztos – bezárják a kocsiajtót a Tesco-parkolóban. Az igazság valahol középen lehet: sőt, talán nem is írható le ebben a dimenzióban. A világ egyszerűen közömbös irántunk.
A jó vagy rossz dolgok megtörténte olyan sok tőlünk független dolog eredője, hogy a kevés tényező ami fölött ellenőrzésünk van, végeredményben csak csekély mértékben képes rajta változtatni. Igen ám, de egy ilyen világban nem jó élni. Ha elhisszük, hogy „úgysem tehetünk ellene semmit”, akkor tulajdonképpen alig van értelme bárminek. Miért tegyünk erőfeszítéseket, ha azokat nem koronázza jó eséllyel siker? Mi értelme lakást birtokolni, ha az alsó szomszéd felelőtlen magatartása miatt leéghet, vagy a gazdasági környezet változása miatt elveheti a bank? A legtöbb ember nem tudná ezt „ép ésszel” elviselni. Ezért aztán zseniális elménk egy trükkhöz folyamodik.
A trükk neve „kognitív torzítás”. Egyszerűen fogalmazva arról van szó, hogy hiszünk egy igazságos, kiszámítható világban2. Ha ezen világ szabályai szerint cselekszünk, akkor nem érhet minket baj. Vegyük észre, hogy a fentiek értelmében ez egy illúzió: hiszen korántsem kontrollálunk minden körülményt. Viszont kifejtetten hasznos illúzió, hiszen hiányában talán még az utcára sem mernénk lemerészkedni.
Amikor viszont beüt a baj, akkor úgy tűnik, megrendül az igazságos világba vetett hit. Rablás, erőszak, lopás: ilyesmi egyszerűen nem történhet. Hacsak … nem írható a „szerencsétlenség”, legalább részben egy ismert, kontroll alatt tartható ok számlájára. Ebben az esetben menthető lenne az igazságos világba vetett hitünk!
Lássuk csak, milyen okai lehetnek egy balszerencsének. Világos, hogy ez az ok nem lehet a bűnözők viselkedése: hiszen ők ilyenek, nem lehet őket befolyásolni. Hát akkor bizonyára a körülmények vezettek a bajhoz. Talán nem kellett volna a nyolcadik kerületbe látogatni, mindenki tudja milyen hely. És máshol is lehet kézműves sört venni … Talán az a kissé áttetsző top is túlzás volt szombat este, hiszen mindenki tudja milyenek lesznek a férfiak ha isznak kicsit!
Így kapcsol be tehát a logika, amelyik az elkövető mellett részben az áldozatot is felelőssé teszi.
Hibázik a hibáztató?
A fentiekből látható, hogy az „áldozathibáztató” magatartásának hátterében nem ártó szándék áll: ő csak egy biztonságosabb világban szeretne hinni. Egyértelmű, hogy az „áldozat hibáztatása” semmivel nem viszi előre a diskurzust, azonban a legtöbbször senki nem akarja az áldozatot felelőssé tenni: sokan csak ezzel a módszerrel ragaszkodnak a saját, biztonságos és ismerős kognitív torzításukhoz.
Azaz ahhoz, hogy a világ biztonságos kiszámítható és ha a szabályait betartod, nem érhet baj.
Lábjegyzetek
Age Patterns of Victims of Serious Violent Crime :
More than 52% of all rape/sexual assault victims were females younger than 25.
„Minek ment oda” – avagy az áldozathibáztatás lélektani háttere
1 thought on “Az áldozat hibája”