Megfigyeléseim szerint a magyar embereknek vannak alaptípusai, mármint hozzáállásukat tekintve a hazájukhoz. Magyar alatt értem azt, aki állampolgár, itt született, és beszéli a nyelvet. A prototípusok (remélem, nem hagyok ki senkit):
Ezeken belül lehet még körúton belüli gondolkodó, budapesti, vidéki, nagyvárosi és falusi, tanyasi -> és a közkeletű feltételezés szerint a tájékozottság és a szellemi képességek ebben a sorrendben csökkenők. Én ezt a fajta megkülönböztetést mélyen elítélem, ahogy például a ház anyagából való következtetést egy ember „értékére” is: panel patkány, de a tégla már menő. Ez semmi más, mint olcsó önigazolási próbálkozás a szerencsésebbek (és bunkók) részéről, hogy különbnek érezzék magukat. Otromba, és nevetséges.
De bármelyik típussal találkozunk össze, adjuk meg a tisztelet a másiknak, akkor is, ha nem osztjuk a nézeteit, és talán nem is találunk benne semmi tiszteletreméltót. Ezt nagyon szeretném már. Itt a nép sose lesz homogén, sose leszünk egyforma robotok. Jobb is, ha nem. Azért annak örülnék, ha többen tanulnák meg szeretni ezt a hazát, ha már ide születtünk, és a borúlátás helyébe a megoldáskeresés lépne.
Annak, aki megveti, mert nem elég gazdag vagy egzotikus, azt tanácsolom, próbálja meg mégis meglátni a szépet és az értékeset benne. Nem lesz annyira nehéz. Gondoljunk bele, micsoda gyönyörű zöld tájaink vannak, jó levegőjű erdők és például ott a sok várrom, mind-mind saját rejtélyes történettel. Ha a kultúrát – vagy a más véleményeket nem is, de legalább a természeti környezetet szeressük itt. Abban nincs politika, nincs részrehajlás, manipuláció. Nekem is sikerült.
Életem egyik legnagyobb élménye volt, mikor egy távol-keleti országból hazafele jöttem. Dubajban szálltunk át, és onnan jött járat Budapestre. Szerencsém volt, ottani idő szerint délelőtt volt, napos idő. Az ablak mellé telepedtem, és ahogy repültünk északnyugatnak, láthattam magunk alatt a Perzsa Öblöt, majd Irak keleti részét, az egykori Mezopotámia egy részét és Babilont. Ezután nem sokkal Kis-Ázsia fölé értünk, majd haladtunk tovább a Fekete tenger felé. Felemelő volt látni az ősi tájakat, annyi ősi eposz színhelyét. A táj alapvetően száraz, kopár és később sziklás volt. Csak mikor már nagyon közel jártunk a tengerparthoz, ott látni lehetett egy kis zöld sávot. Lassan elfordultunk nyugatabbra, s jó darabig a tenger felett repültünk. Hamarosan feltűnt a láthatáron a Duna delta alattunk. Lélegzetelállító volt! Innentől már gyönyörű, élettel teli zöld táj felett haladtunk. Komolyan, olyan öröm öntött el! Ahogy egyre közeledtünk Ferihegy felé, erős hálát éreztem, hogy ilyen gazdag, termékeny vidék az otthonom. Bőséggel terem minden, van tiszta víz. Máshol mit megadnának ezért! Vegyük észre, micsoda bőség vesz minket körbe, mert tényleg bámulatos. Ez az élmény még mostanában is eszembe jut néha.
Amúgy a magyarságot illetően én a kíváncsi, ismerkedő kategóriába sorolnám magam. Az elméleteket mint egy képzeletbeli vitrinben egymás mellé rendezgetem, és ha jut rá időm, alaposabban szemügyre veszem őket.
A skála minden pontjára jut ember belőlünk, az itt lakókból. Ha történelmi távlatokban elindulunk visszafelé az időben, ugyanezt fogjuk látni. Nem is tudom, volt-e ennek a népnek valaha egy egységes álláspontja. Talán ritka, nagy pillanatokban. Talán 1847-ben.
Az elmúlt években követtem több komolyabb véleményt-elméletet és történelmi nyomozást. Nem mondom, hogy eleget tudok, talán senki sem tud erről eleget. Olyan közepesen vagyok tájékozott a témában. Kicsit tartok is azoktól, akik azt állítják rájöttek az igazságra. Úgy vélem, attól még messze vagyunk. De töredékek már vannak a kezünkben, amiből viszont sok mindenre lehet következtetni. A hallott, és általam ismert elméletekből egy érdekes dolgot szűrtem le: szerintem ennek a népnek két gyökere van.
Ennek egyik bizonyítéka az az antropológiai kettősség. Az úgynevezett honfoglalók genetikája és a már itt élő lakosság genetikája és testfelépítése közt akad némi különbség. Nem akkora, mint amekkorát egy invázió esetében várnánk, de valamennyi igen. Egy tanulmány erről: Fóthi Erzsébet: A Kárpát-Medence 6–11. századi történetének embertani vonatkozásai.
A másik kettősség az emiatt jelenlevő hitrendszerbeli kettősség: itt van a szabadságszerető és mellérendelő Yotengrit típusú harcos táltos (uráli jellegű) filozófia, szembe vele pedig a honfoglalók manicheizmusa (manósok) és zoroasztrizmusa (szeredások). Őket nevezték jó darabig kereszténynek. A ma római katolikus jellegű kereszténység híveit az ezredfordulón még nazároknak hívták a Názáreti Jézus után.
A két hitrendszer közt alapvető különbségek vannak. Például a manicheisták avagy manósok és szeredások szerint a világot a jó és a rossz egyensúlya mozgatja. A jó a férfihez, míg a nőhöz a rossz attribútuma rendeltetik. Emiatt a nő ebben a vallásrendszerben alárendelt, természete szerint eleve rossz, a romlás forrása. Sokak szerint a manós és szeredás hagyomány az iszlám előszobája.
Ezzel szemben a hagyományos, – és nagy valószínűséggel egész Európában elterjedt táltos hitvilág szerint a férfi és női istenség folyamatosan örvénylő (ikerörvény) teremtéséből születik minden létező. A rossz egy maradék, egy selejtes rontó erő, amire nincs szükség. Itt a férfi és a nő egyenlők, egymást kiegészítők. Sőt, a nő valójában értékesebb, ahogy az ősistenség maga nőnemű, aki önmagából szülte meg a férfi istent és a nő istent. A férfi isten neve eredetileg Gonosz, ezt a keresztény egyház eltorzította, és negatív képzettársításokba fonta, ugyanúgy, ahogy a hagyományos hit nevét, ami bűn volt (büün). A női istenség neve Ukkó. Őt és párját maga a Boldogasszony teremtette, régi alakja állítólag egyenértékű volt a Kínában ismert Quan Jin női buddhával. Ennek érdekes bizonyítéka, hogy van két olyan Boldogasszony ünnepünk, ami pont Buddha születése, a másik Buddha halála napjára esik (Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, Sarlós Boldogasszony ünnepe). Az ő alakját nem merték teljesen befeketíteni, túl jelentős volt. Ennek a nőközpontúságnak szerintem a régi matriarchális társadalmakban ered a gyökere.
Linkek: Manicheizmus és Zoroasztrianizmus
Akit jobban érdekel a hagyományos táltoshit, annak ajánlom a Yotengrit sorozatot, Máté Imre művét. Nem mindenhol könnyű olvasni, de messze a legjobb, amivel találkoztam a témában. Engem ráébresztett, mennyire keveset tudok. Némi kereséssel e-könyvként is fellelhető. Link: Yotengrit
De hát akkor kik is az elődeink?
Idejött, ázsiai menekültek volnánk? Ahogy Geszti Péter énekli? Szerintem nem. De lássuk alaposabban.
Ott az egyik oldal, amit a 2000-es évek eleji kutatás is igazol, hogy a lakosság 80%-a genetikailag rokon a körülbelül 40000 év óta itt élő népességgel. Ez alapján eléggé be vagyunk ágyazva Európába. Az is bizonyítható, hogy sok ki és beáramlás történt a hosszú évezredek alatt, de a genetikánk lényegesen alig változott. Tehát ez az oldal régóta a Kárpát medencében él és jó eséllyel vannak uráli kötődései. Nevezték ezeket az elődöket szarmatának, szabírnak, pannonnak, keltának, avarnak, és még sok másnak.
A másik oldal pedig Árpád és szövetségesei. Ugye az egyik törzsről (Megyer/Magyar) lett az egész itteni népesség elnevezve. Ők a hun vonal, a szkíták leszármazottai, óiráni, Tarim-medencebeli és türk rokoni kapcsolatokkal. Miután az avarok szövetségeiként idejöttek, állítólag alig vegyültek az itt élőkkel. Több ázsiai vonással bírtak, és jómódúbbak voltak az átlag kárpát-medencei lakosnál, ezt a sírleletek bizonyítják.
Az évezredek során a két oldal találkozhatott is valahol az időben, ezt nem tudjuk se bizonyítani, se kizárni. Vannak hasonlóságok, de sok tekintetben nagyon különböző a két vonal.
Ami a lényeg nekünk utódoknak, hogy valahogy egyensúlyt kell találni, értelmes módon feloldani a belső ellentmondásokat, mert mindegyik oldalból van bennünk. Mindkettő mi vagyunk már.
Egy remek cikk a magyarság eredetére vonatkozó kutatások aktuális állásáról Varga Máté tollából a Qubiten: https://qubit.hu/2020/01/17/a-mai-magyaroknak-genetikailag-szinte-semmi-kozuk-a-honfoglalokhoz
*lego képek forrása: https://www.cleanpng.com/free/lego-minifigures.html